A tavasz közeledtével drasztikusan megemelkedett azon bejelentések, miszerint az idős kutyájukat nem akarják, nem tudják tovább tartani.
Természetesen szinte mindenki azonnali megoldást vár, . Sok okot hallok (elég cifrákat is), sajnos csak nagyon kevesek azok a gazdák, akik maguk is próbálnak megoldást találni (gazdit keres, stb.)
És folyamatosan érkeznek a segítségkérések a gyepmesteri telepekről is, ahol közvetlen altatás veszély van.
Mindehhez hozzá tartozik, hogy a jelenleg nagyon kevés gazdijelőlt között, idős kutyát örökbe fogadni vágyok még kevesebben vannak.
A tanya még nincs kész és ahhoz, hogy az otthon lehessen, idő és pénz kell. A gazdasági válság miatt több támogató is időt kért, mert szeretne segíteni, de most nem megy. És csak bízni tudok benne, hogy hamarosan tudnak segíteni. Addig is igyekszünk mindent megtenni, amit egy maréknyi ember megtud, de addig is, míg a helyzet jobbra fordul, gondozó családokat keresünk.
Olyan elszánt embereket, akik helyet tudnak biztosítani egy-egy öregnek, foglalkozni tudnak vele. Ez idő lehet hogy csak pár hét, de lehetnek hosszú hónapok is.
Továbbá fontos lenne, hogy örökbefogadási kedvet kicsit fellendítsük. Ehhez első lépésként az általános févhiteket kell eloszlatni, meg kell győzni az embereket, hogy az idős állatok szintén képesek beilleszkedni egy új családba. Erre van egy tervünk. Segítőket keresünk, akiknek van kedvük és idejük az örökbefogadási program részleteinek kidolgozásásban és lebonyolításában részt venni.
Aki szívesen csatlakozna, kérem jelentkezzen az info@idosallatok.hu e-mail címen vagy a 06 20 2222-780 telefonszámon (lehetőleg esti órákban) és a részleteket átbeszéljük.